Ugrás a tartalomhoz
Kosár
0 elem

Hírek

9 dolog amitől függ a házad ára! Építési árak 2023-ban.

Tibor Varhelyi 02 Jul 2023 0 hozzászólás
9 dolog amitől függ a házad ára! Építési árak 2023-ban.
Az építési árak 2023-ban - immáron második éve - markánsan emelkedtek, és egyre nehezebb feladatot jelentenek a legtöbb embereknek ezt kigazdálkodni. Az építkezési folyamat nem csupán a telek megvásárlásával és a ház építésével járó költségekre korlátozódik. Több faktor is befolyásolja a végső költségeket, amelyeket fontos figyelembe venni az építési projektek tervezése során.
Segítségként a cikk mellé kínálunk egy számoló táblázatot, amiben ki tudjuk számolni várhatóan mennyibe is fog kerülni az építkezés.

Azért gondoltuk, hogy adunk egy ilyet táblázatot, mert így már az eladó telek kutatásakor tudsz kalkulálni, hogy anyagi lehetőségeidet ismerve mennyiért kereshetsz telket. Sőt ha az jön ki hogy nem állsz erre anyagilag készen, akkor bizony örömmel szembesítelek a kemény tényekkel és beszéllek le arról, hogy belevágj a folyamatba.
Bonyolultan hangzik? Az is. De nem lehetetlen! Ha nem akarsz ennyit nyűglődni, akkor inkább vegyél egy kész lakást. Azzal sokkal kevesebb probléma lesz.
Nézzük, milyen költségekkel lehet számolni, ha építkezni akarsz!

csaladi haz epitesi ar 2023

1) Az infláció hatása az építési árakra 2023-ban

Az infláció jelentős hatást gyakorol az építési költségekre. Az elmúlt időszakban Magyarországon az infláció drasztikusan emelkedett, és tavasszal a 25%-os szintet is elérte.
Az építőanyagok árai is érezhetően növekedtek, ami tovább nehezíti a családi házak építését. Bár néhány építőanyag esetében már tapasztalható enyhe csökkenés (pl szigetelőanyagok, tégla...), számos más anyag ára továbbra is emelkedik. Ez a stagnáló vagy lassan csökkenő árszint hatással van a generálkivitelezés költségeire.
Szakértők szerint a következő 2023-2024 között akár várhatóan 20% körüli építési költségcsökkenés várható, azonban ez még mindig magas költségeket jelent a családi házak építésekor. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ez csak spekuláció és sem én, sem Te sem senki más nem lát a jövőbe...
Fontos megérteni, hogy miközben az építési költségek csökkenhetnek, az általános megélhetési költségek nem mutatnak hasonló tendenciát. Márpedig az építőipar élőerő igényes, így ez is beépül egy családi ház építési árába.
A következő blokkokban részletesebben megvizsgáljuk az építkezési költségtényezőket és alternatívákat, átfogó képet nyújtsunk az építési árakról és az építkezési lehetőségekről a 2023-as évben.

epitesi ar 2023 1



Az építési árak költségtényezői

2) Ügyvédi díjak, közműbekötések, illetékek, adók

Amikor építési árakat vizsgálunk költségtényező merül fel, amelyeket sokszor figyelmen kívül hagynak az emberek az építési költség kalkulációja során. Az ügyvédi díjak az egyéb engedélyek, szerződések és egyéb jogi dokumentációk jelentős költséget képviselnek. A teljes projekt akár 1-2%-át is kitehetik. Ezek a költségek változóak lehetnek, és az ingatlan méretétől, a tervezési folyamattól és a jogi követelményeketől függhetnek.
A közműbekötések költségei szintén jelentős tényező az építási árak meghatározásakor. Az áram, víz, gáz és csatorna bekötése, valamint a hozzájuk kapcsolódó munkálatok és engedélyek díjai hozzáadódnak az építési árakhoz. Természetesen ez nem minden esetben szükséges, így ez a tényező vagy jelentkezik, vagy nem.

3) Kert és kerítésépítés árak alakulása

A kert és kerítésépítés sincsen ingyen. Ezeket is gyakran elhanyagolják az építkezők. A kert kialakítása, növények, füvesítés, virágágyások és egyéb kertészeti elemek költségei hozzáadódnak az építési költségekhez. Emellett a kerítésépítés díja is megjelenik sok esetben. A kerítés anyaga, hossza, magassága és egyéb paraméterei meghatározzák a kerítés költségét.

4) Járdák, teraszok és egyéb környezeti elemek költségei

Ez az a tétel, amire mindig úgy gondolja az ember, hogy ez benne van az árban. Azonban a generálkivitelezők nem szokták beleérteni első körben. Azért nem számolják bele, mert így alacsonyabb árat tudnak prezentálni, ami növeli a megrendelés sikerét.
A járdák kialakítása és anyaga, a teraszok mérete és burkolata mind befolyásolják a költségeket. Ezen kívül más környezeti elemek, mint például a kerti tó, medence vagy pergola igénye is felmerülhet. Az ilyen elemek kiválasztása és megépítése nagyban függ az egyéni preferenciáktól és a rendelkezésre álló kerettől.

5) Fúrt kút, szennyvízkezelő berendezés, öntözőhálózat, kerti pergola

Az építési költségek további tényezőit a fúrt kút, szennyvízkezelő berendezés, öntözőhálózat jelenti. A fúrt kút kialakítása és mélysége, a szennyvízkezelő berendezés típusa és kapacitása, valamint az öntözőhálózat kiépítése mind hatással vannak az építési költségekre. Ezek az építmények fontosak lehetnek a komfort és fenntarthatóság szempontjából.

6) Gépkocsitároló.

Végül, de nem utolsósorban, a gépkocsitároló egy drága de nem szükséges tétel az építkezés során. A gépkocsitároló mérete, anyaga és kialakítása hatással van az építési költségekre. Fontos eldönteni, hogy van-e szükséged 20 millió forintért egy olyan épületre, ami egy 10 millió forintos autót véd a környezet hatásaitól. Persze, ha Ferrarival állsz be az más tészte.
Én úgy gondolom, hogy a legtöbb magyar embernek nem térül meg egy zárt gépkocsitároló építése és akit lehet lebeszélek róla.
Másik oldalról bármi is történik a gépkocsitárolót minden esetben 27% ÁFA terheli.

7) Tervezési költségek

Emellett a tervezési költségek is figyelembe kell venni, amelyek magukba foglalják az építési tervek készítését és engedélyeztetését. Az építési tervek megfelelő kidolgozása és engedélyeztetése elengedhetetlen a sikeres építkezéshez, azonban ezek költségei hozzáadódnak a teljes építési költségvetéshez.
Szintén egy olyan tétel, aminek hozzáadott értékét nem látjuk amikor építési árakat kalkulálunk. Ennek eredménye, hogy olyan dolog alapján döntünk, amit értünk: a tervezési díj. Sajnos ez hatalmas tévút. A tervezői árak között is hatalmas differencia lehet.

Ma egy átlagos 100m2 családi ház komplett tervezési díja olyan 2,5-7 millió forint között mozog attól függően, mi a pontos feladat. A tervezői résszel kapcsolatosan biztosan fogunk még később is írni

epitesi ar 2023 2


Az építőanyagok és generálkivitelezés hatása az építési árakra

8) Az építőanyag árak változása és várható tendenciák

Az építési árak jelentős részét az építőanyagok ára befolyásolja. Az elmúlt időszakban tapasztalható infláció hatására az építőanyagok árai is emelkedtek. Az építőiparban használt alapanyagok, mint például a cement, acél, faanyag és műanyagok árai folyamatosan változnak. Az árnövekedés oka több tényezőre vezethető vissza, mint például a nyersanyagok globális keresletének és kínálatának egyensúlyhiánya, a szállítási költségek emelkedése, az elszabaduló energiaárak és a munkaerőköltségek növekedése.
Azonban az építőanyagok árainak alakulása nem lineáris, és vannak olyan tételek, ahol már enyhe csökkenés is megfigyelhető (pl:hőszigetelések).  Például a szigetelőanyagok esetében tapasztalható némi árcsökkenés.
A szakértők előrejelzése szerint az építőanyagok árai továbbra is változékonyak maradnak, és a várható tendencia a stagnálás vagy enyhe csökkenés irányába mutat. Az építőipari szereplők és a kereskedők egyre nagyobb versenyhelyzetben vannak, és a piaci szabályozások is hatással lehetnek az árakra. Az építőanyagok árának alakulása azonban továbbra is sok tényezőtől függ, így a pontos előrejelzés kihívást jelent.


9) Generálkivitelezés árának alakulása

A generálkivitelezés költsége az építkezés legjelentősebb tényezője. Ez magában foglalja a munkaerőköltséget, az építőipari vállalkozók árait és a projekt specifikációit. A generálkivitelezés költsége stabilizálódhat, ahogy az építőiparban egyre több verseny alakul ki.

Az építési árak csökkenését a piaci szereplők közötti verseny, valamint az építőipar digitalizációja és automatizációja segíti. Az új technológiák és hatékonyabb módszerek lehetővé teszik az építési folyamatok hatékonyabb végrehajtását mely végső soron építési árak csökkenésében megjelenik. T
Gondolj csak bele az előre üzemcsarnokokban legyártott mobil vagy könnyűszerkezetes házakra.

Továbbá az építőipari szakemberek és vállalkozók egyre inkább igyekeznek optimalizálni a projektmenedzsmentet, a beszerzést és a munkafolyamatokat, hogy csökkentsék a költségeket és növeljék a hatékonyságot.

epitesi ar 2023 3


Átlagos építési árak 2023-ban

Lehet látni tehát, hogy az építési árak 2023 ban érdekes képet mutatnak. Hiszen egyik oldalról a hatékonyság fokozódik, a kivitelezők közötti verseny egyre kiélezettebb, ami lefelé korrigálja az árakat. Ugyanakkor az infláció és a magas élőerő igény pedig felfelé módosítja.

Építési ár 2023-ban nettó m2 alapján

Az építési árakat általában négyzetméterenként számolják. Azt kell azonban észben tartani, hogy az árak változhatnak a különböző régiókban és az építési igényeknek megfelelően. Általánosságban elmondható, hogy egy teljesen átlagos ház megépítése kompletten 800 000-1 000 000 forint nettó négyzetméter áron érhető el, amelyhez még hozzá kell adni az ÁFA-t. Mindezt a nettó (azaz falak nélküli) területre vetítve.

TRÜKK# Gyakori probléma, hogy a kivitelezők a kedvezőbb árat úgy érik el, hogy bruttó (azaz falakkal együtt számolt terület) négyzetméterre adják meg. Optikailag így alacsonyabb négyzetméter árat tud bemutatni. Azonban az alapterület különbség a nettó és bruttó között akár 25% is lehet. Ez azt jelenti, hogy ugyan alacsonyabb az egységár, de azt jóval nagyobb területtel fogja felszorozni.
Ez egy apró trükk, amit nem árt, ha ismersz.

Faktorok, amik befolyásolják az építési árakat

Már láthatod, hogy az építési ár meghatározásakor számos tényező van, amelyek hatással vannak arra. Az építkezés komplexitása és mérete, a tervezési követelmények, a kiválasztott építőanyagok minősége és típusa, valamint a helyi szabályozások mind szerepet játszanak az építés árában.  (pl van ahol kötelező csapadékvíz tározót építeni, ami szintén nincsen ingyen)
Ezenkívül a különböző extra költségek, mint például a kert és kerítésépítés, járdák, teraszok, gépkocsitároló vagy akár fúrt kút és szennyvízkezelő berendezés hozzáadhatják az árakat. Fontos megérteni, hogy az építési költségek egyedi lehetőségektől és igényektől függően változhatnak, és ezért a konkrét projekthez igazodó árajánlatokat érdemes kikérni szakértőktől.

Az építési árak felháborító voltának oka van

Az építési árak magas összege elsőre sok embernek felháborítónak tűnhet. Azonban az árak magyarázata részben az építkezés komplex költségstruktúrájában rejlik. 

Az árak felháborító volta tehát részben magyarázható a házépítés komplexitásával, a magas élőerő igényével, a költségtényezők sokszínűségével és az infláció hatásával. Fontos megérteni, hogy az árak egyedi projektektől függően változhatnak, és a konkrét költségvetés és igények alapján érdemes tervezni és költségvetést készíteni az építkezéshez.

epitesi ar 2023 4


Alternatívák magas építési árak esetén

Mobilház mint megoldás

Amikor az átlagos családi ház építési költségei túl magasnak tűnnek, fontos alternatívákat fontolóra venni. Egy ilyen lehetőség a mobilház. A mobilházak kisebb költségvetéssel is kiváló otthont nyújthatnak, és rugalmasságot biztosítanak az építkezőknek. Az előre gyártott mobilházak könnyen szállíthatók és telepíthetők, és különböző méretben és stílusban elérhetők. Ez lehetőséget ad arra, hogy az emberek saját igényeikhez és költségkeretükhöz igazítsák a házukat.

Potenciális buktatók a mobilház építésénél

Azonban fontos figyelembe venni a mobilházak építésével kapcsolatos potenciális buktatókat is. A megfelelő engedélyek beszerzése kulcsfontosságú a biztonságos és jogszabályoknak megfelelő mobilház építéséhez. Szükség lehet bizonyos helyi előírások és építési engedélyek betartására is. 


Magas kamatok és hitelfelvétel problémája

Ha a magas építési költségek miatt hitelfelvételre van szükség, fontos megjegyezni, hogy a hitelintézetek magasabb kamatokat számíthatnak fel az építési hitelek esetében. Ez növelheti a végleges költségeket és nehezítheti az építési projekt finanszírozását. Érdemes alaposan átgondolni és összehasonlítani a különböző hitelajánlatokat, valamint kikérni szakértői tanácsot a legjobb megoldás kiválasztásához. Ha teheted kerüld el a hitel felvételét. 

ILYENKOR JOBB AZ ÉPÍTKEZÉST ELHALASZTANI.

Jelenleg nem éri meg.


Az albérlet mint alternatíva

Ha az építési költségek túl magasak, és az emberek nem tudják megengedni maguknak az új ház megépítését, egy másik alternatíva lehet az albérlet. Az albérlet lehetőséget nyújthat azonnali lakhatásra, anélkül hogy hosszú távú kötelezettséget jelentene. Ez különösen akkor előnyös, ha az építési projektre idővel és többletköltségek nélkül szeretnének vállalkozni. Az albérlet lehetőséget ad az embereknek, hogy megtakarítsanak és további lehetőségeket keressenek a jövőbeni építkezéshez.
Összességében az alternatívák megfontolása fontos lehet, ha az építési költségek magasnak tűnnek. A mobilházak, az albérlet és más lehetőségek segíthetnek. Minden esetben érdemes alaposan megtervezni és mérlegelni a lehetőségeket.


ÖSSZEFOGLALVA:

Az építési árak 2023-ban markánsan emelkedtek, ami nehezíti a családi házak építését Ezek a legfőbb tényezők:
  1. Az infláció jelentős hatást gyakorol az építési költségekre, és
  2. az építőanyagok árai is folyamatosan növekednek,
  3. ügyvédi díjak és közműbekötések,
  4. kert és kerítésépítés,
  5. járdák,
  6. teraszok,
  7. fúrt kút, szennyvízkezelő berendezés,
  8. gépkocsitároló, és
  9. tervezési költségek.
Az építőanyagok árának alakulása változékony, de várhatóan stagnálást vagy enyhe csökkenést mutat. A generálkivitelezés költsége stabilizálódhat a verseny és az építőipar digitalizációja miatt. A pontos előrejelzés kihívást jelent az árak számos tényezőtől függése miatt.

Tehát az látszódik, hogy a gazdasági környezet még mindig bizonytalan.

Bocs ha le akarlak dumálni. Nekem ez a dolgom. A legrosszabb, ha menet közben fogy el a pénzed. Így se pénzed, se lakásod nem lesz!
Betekintés
következő

Hozzászólás írása

Köszönjük a feliratkozást

Ez az e-mail cím már szerepel az adatbázisban

Opció választása

Szerkesztés
Back In Stock Notification
Szolgáltatási feltételek
What is Lorem Ipsum? Lorem Ipsum is simply dummy text of the printing and typesetting industry. Lorem Ipsum has been the industry's standard dummy text ever since the 1500s, when an unknown printer took a galley of type and scrambled it to make a type specimen book. It has survived not only five centuries, but also the leap into electronic typesetting, remaining essentially unchanged. It was popularised in the 1960s with the release of Letraset sheets containing Lorem Ipsum passages, and more recently with desktop publishing software like Aldus PageMaker including versions of Lorem Ipsum. Why do we use it? It is a long established fact that a reader will be distracted by the readable content of a page when looking at its layout. The point of using Lorem Ipsum is that it has a more-or-less normal distribution of letters, as opposed to using 'Content here, content here', making it look like readable English. Many desktop publishing packages and web page editors now use Lorem Ipsum as their default model text, and a search for 'lorem ipsum' will uncover many web sites still in their infancy. Various versions have evolved over the years, sometimes by accident, sometimes on purpose (injected humour and the like).
this is just a warning
Bejelentkezés
Kosár
0 Termék